2011. február 18., péntek

Csalántea és optimizmus

Mikor leültem ide a géphez írni, akkor az volt bennem, hogy leírom, hogy mi mindent nem úgy csináltam, ahogy elvárnám magamtól. De nem akarok rágörcsölni erre a témára. Az ember nagyjából úgyis tudja, mit jelent egészségesen élni. Nyitott fülekkel jár, olvas, tanácsokat kap,válogat belőle. Inkább azt írom le, amivel elégedett vagyok.
A pozitívumok meglátása, észben tartása is egyfajta egészség: lelki egészség. Immunerősítő szereppel bír.
Csalán teát most pár hétig iszom. Mivel tisztító, vagyis vízhajtó, figyelni kell arra is, hogy ásványi anyagokat visz ki  a szervezetből  a gyakori vizelés. Túlzásba nem kell a csalánteával sem esni. A túlzás elkerülése egyébként is ajánlatos mindenben.
Hétfőre elhozza kolléganő a kéthetes diétát. Március elsején kezdem.Fogynom kell, diétával látom jónak a fogyást kezdeni, és utána a mértékletességre, némi mozgásra, du. 5 utáni evés elkerülésére figyelek. Ez azért megoldható. Tudom, hogy csak az életmód váltással tudom tartani a lement kilókat. A jojó effektus engem sem kerül el, ha nem így teszek.

7 megjegyzés:

Tipitá írta...

Hasonlóan gondolkozom ezekről a dolgokról. Nekem is nagyon fontos lenne, hogy 5-6 után ne egyek semmit. Rajta vagyok, bár néha kinlódom. Azt hiszem, ha lenne egy kis eredmény, utána könnyebb lenne, illetve egy idő után hozzásokik az ember.

trendo írta...

Az én túlsúlyomnak is az esti evés az oka. Sajnos, az ember a tévénézés, vagy az olvasás szüneteiben hajlamos bekapni ezt-azt, ami aztán üzembiztosan megbosszulja magát. Egy dolgot lehet tenni: korábban lefeküdni :)
Ha mégis fentmaradunk, mondjuk egy jó film kedvéért, akkor meg, ha ránktör az evési inger, a legjobb, ha iszunk inkább egy-két korty teát (keserűn vagy édesítővel), vagy pár korty ásványvizet (szénsabmentest!)

Éva2 írta...

Tipitá, Trendo! Én is benne vagyok ebben a hibában.Szinte mindig késő estig dolgozom, és mikor hazajövök, akkor eszem.
Muszáj erősnek lennem, és abbahagynom ez a szokást. mert szokás kérdése.Eddig még nem sok eredménnyel dicsekedhetem, nem tudok ellenállni az esti evésnek De nem is volt olyan erős az elhatározásom, mint most.

trendo írta...

Kitapasztaltam, hogy nálam az egyetlen lehetőség a fogyásra, ha este nem eszem! Azonnal kevesebbet mutat a mérleg! Ráadásul, ha este megállom nassolás nélkül, másnap nem ébredek fel éhesen.Egy másik jóhatású dolog a kávé(k) elhagyása. Nem csinálnak savat, nem keltenek éhségérzetet. És ha mégis, pár korty víz elmulasztja.

Éva2 írta...

Húúú, Trendo, most nagy igazságot mondtál, és hogy fényezzem magam, akár én is írhattam volna.:-)
Minden sokkal jobb, ha este nem eszem. Lassan gyűlnek az alapszabályok, melyeket úgyis tudunk.
A másik probléma a kávé. Ha nem iszom nincs sav.Kitapasztaltam. Más is csinál, de nekem is igazán a kávé csinál savat. Ráadásul refluxom van, és ha lefekszem, akkor éjjel jön ám fel a sav rendesen, zavarva az alvást, roncsolva mindet torokban, nyelőcsőben, gyomorszájban. Ha az illúziót akarod( mert kávézni jó!, akkor Maci vagy Inka kávét is lehet inni.Nekem most Inka van itthon.

Tipitá írta...

Nekem még nem jött be, hogy ha este nem eszegetek, reggel nem kelek fel éhesen! :( Önuralom, kitartás!

Éva2 írta...

:-)
Ma kipróbálom, nem eszem este, és beszámolok az eredményről.